SzomatoDráma egyéni ülés
Ha kifejezetten "szomatodrámázni" szeretnél, és ezért jössz el hozzám, nagyjából a következőkre számíthatsz: 100 percet, azaz a szokásos 50 perces időkeret kétszeresét szánjuk rá a közös munkára, mert ennyi idő szükséges az előzetes beszélgetéshez, magához a játékhoz, majd annak lecsengetéséhez, lezárásához.
Jöhetsz egy alkalommal, ha kifejezetten egy témát, testi tünetet, betegséget szeretnél jobban megérteni, körbejárni, de sokszor megtörténik, hogy az egyik téma hozza a másikat, és ami kezdetben egy jól körvonalazott "problémának" tűnt, valójában csak a legkülső hagymahéj az önismeret és a gyógyulás folyamatában. Bevallom, én a folyamatokban hiszek, és bár az öngyógyítás folyamata mindig teljesen az egyéné, úgy tapasztalom, hogy a rázósabb szakaszokban nagyon sokat jelent egy értő, figyelő, elfogadó kísérő. Ha többször is találkozunk, akkor nyomába szegődünk a kibomló, egymásból következő témáknak, érzéseknek, amíg csak kölcsönösen úgy nem érezzük, hogy elérkeztünk valamilyen új egyensúlyhoz, ahol megpihenhetünk, megállhatunk.
Node mi történik pontosan egy ilyen SzomatoDráma ülésen? Először is megkérlek, hogy mesélj a témádról, tünetedről, betegségedről - ahogyan te megéled azt. Elsősorban az érzéseidre vagyok kíváncsi a történeteddel kapcsolatban, és azokra az összefüggésekre, amelyekre te magad jöttél rá életeseményeid és a testedben zajló folyamatok között. Pl. milyen élethelyzetben jelentkezett először a betegség, mikor szokott súlyosbodni, mitől enyhül, stb. Az sem baj, ha fogalmad sincs ezekről - talán pont ezért jöttél el hozzám -, mindenesetre fontos, hogy egy szubjektív "bemutatkozással" induljunk neki a betegségeddel, tüneteddel, nehézségeddel kapcsolatos SzomatoDráma játéknak.
Maga a játék egy úgynevezett indító képpel kezdődik, éppúgy, mintha csoportban játszanánk. Hogy csoport híján miből áll össze a kép? Nagyszerű színes kis babzsákjaim vannak erre a célra, amelyek változatos színeikkel, mintázatukkal és formájukkal szinte kínálják magukat az aktuális szerepek felvételére. Láttam már kis asztalkámon pajzsmirigyet, hüvelyt, vagy éppen véres székletet "megelevenedni", de ugyanúgy szorongást vagy tehetetlenség-érzést is. Ez a bizonyos megelevenedés pedig úgy történik, hogy először te, a kliens megalkotod a kezdőképet, azaz kiválasztod történetednek legfontosabb 4-5-6 szereplőjét, megkeresed a hozzájuk leginkább passzoló babzsákocskákat, majd elrendezed őket úgy, ahogy azok benned élnek - közelebb, távolabb, egymás hegyén-hátán, összekapcsolódva vagy elkülönülten.
Ha ez megvan, megkérlek, hogy egyenként állj szóba játékod szereplőivel. Szólítsd meg őket, beszélj hozzájuk úgy, mintha egy valós személyhez beszélnél. Mondd el nekik, hogyan érzel velük kapcsolatban, milyen viszonyban vagy velük, illetve bármit, ami eszedbe jut róluk. Például így: "Kedves hüvelyem, látom, hogy szenvedsz, nagyon sajnállak ezért, és bánt, hogy nem tudok segíteni rajtad, pedig már mindent megpróbáltam. Annyira tehetetlennek érzem magam!" Miután minden fontosat elmondtál a szóban forgó testrésznek, szereplőnek, egy még furcsább lépésre biztatlak: legyél most te az előbb megszólított testrész, tünet vagy érzés, és válaszolj magadnak arra, amit az előbb hallottál, illetve mondj el ezen kívül bármi mást, amit szívesen üzennél, esetleg kérnél "gazdádtól".
Első olvasásra elég morbid szituációk ezek, elismerem. Mégis működik a módszer, általában a második-harmadik szereplőnél már flottul mennek ezek a kis párbeszédek, és egyre ütősebb, mélyebb megállapítások, felismerések, üzenetek hangzanak el. Nem ritkán a kliens maga is meglepődik azon, hogy mit mondott, és az vajon honnan jött... Én eközben minden módon igyekszem segíteni, támogatni a folyamatot, például azzal, hogy a legerősebbnek érzett mondatokat elismétlem, néha pedig közbekérdezek valamelyik szerepből. Legtöbbször csak a játék végén kérdezek rá az érzésekre, és arra, hogy mi emelkedett ki leginkább a történtekből, mi volt ismerős, vagy éppen meglepő.
Innentől többfelé kanyarodhatunk: meg is állhatunk ezen a ponton, de át is rendezheted a képet egy harmonikusabb, ideális állapotba (ez időnként már az első szakaszban, spontán megtörténik), és indulhat egy újabb - általában már rövidebb - kör azzal, hogy érzik most magukat a szereplők. Az is lehet, hogy neked már a harmónia látványa és érzése is elég , amihez elérkeztél a játék által. Meg szoktam kérdezni (illetve gyakran magától mondja a kliens), hogy ismerős-e ez a helyzet, ahogy ezek a szereplők egymással kapcsolódnak valahonnan az életedből, vagy ráismersz-e a szereplők közül valakire, valakikre? Ha a válasz igen, elképzelhető egy újabb kör a már megszemélyesített szereplőkkel (apa, anya, testvér, házastárs, gyerek, stb.), vagy közülük a legfontosabbal (néha többel), egy külön párbeszéd. Valahogy így: "Úgy tűnik, az egész társaságból a legfontosabb most neked az édesanyáddal való kapcsolat. Mit szólnál hozzá, ha idehívnánk őt erre a székre, és elmondanád neki mindazt, amit szeretnél? Amit talán még sosem mondtál el..." Utána beülhetsz a megidézett személy helyére, és válaszolhatsz saját magadnak, vagy megállhatunk ott, hogy egyszerűen csak elmondtad ennek a számodra jelentős szereplőnek, ami kikívánkozott belőled.
Remélem, némileg érzékeltetni tudtam, hogyan zajlik nálam az egyéni SzomatoDráma ülés. Valamint azt is, hogy mennyire spontán alakul attól függően, hogy mi bontakozik ki a történetedből, és mennyire tudod, akarod beleengedni magát a játékba. Eleinte ez nem könnyű, mégis úgy tapasztalom, hogy ha már benne vagy, sokkal könnyebben és hamarabb sodor magával a játék, mint ahogy azt előzetesen el tudtad volna képzelni.
Praktikus információk:
Jöhetsz egy alkalommal, ha kifejezetten egy témát, testi tünetet, betegséget szeretnél jobban megérteni, körbejárni, de sokszor megtörténik, hogy az egyik téma hozza a másikat, és ami kezdetben egy jól körvonalazott "problémának" tűnt, valójában csak a legkülső hagymahéj az önismeret és a gyógyulás folyamatában. Bevallom, én a folyamatokban hiszek, és bár az öngyógyítás folyamata mindig teljesen az egyéné, úgy tapasztalom, hogy a rázósabb szakaszokban nagyon sokat jelent egy értő, figyelő, elfogadó kísérő. Ha többször is találkozunk, akkor nyomába szegődünk a kibomló, egymásból következő témáknak, érzéseknek, amíg csak kölcsönösen úgy nem érezzük, hogy elérkeztünk valamilyen új egyensúlyhoz, ahol megpihenhetünk, megállhatunk.
Node mi történik pontosan egy ilyen SzomatoDráma ülésen? Először is megkérlek, hogy mesélj a témádról, tünetedről, betegségedről - ahogyan te megéled azt. Elsősorban az érzéseidre vagyok kíváncsi a történeteddel kapcsolatban, és azokra az összefüggésekre, amelyekre te magad jöttél rá életeseményeid és a testedben zajló folyamatok között. Pl. milyen élethelyzetben jelentkezett először a betegség, mikor szokott súlyosbodni, mitől enyhül, stb. Az sem baj, ha fogalmad sincs ezekről - talán pont ezért jöttél el hozzám -, mindenesetre fontos, hogy egy szubjektív "bemutatkozással" induljunk neki a betegségeddel, tüneteddel, nehézségeddel kapcsolatos SzomatoDráma játéknak.
Maga a játék egy úgynevezett indító képpel kezdődik, éppúgy, mintha csoportban játszanánk. Hogy csoport híján miből áll össze a kép? Nagyszerű színes kis babzsákjaim vannak erre a célra, amelyek változatos színeikkel, mintázatukkal és formájukkal szinte kínálják magukat az aktuális szerepek felvételére. Láttam már kis asztalkámon pajzsmirigyet, hüvelyt, vagy éppen véres székletet "megelevenedni", de ugyanúgy szorongást vagy tehetetlenség-érzést is. Ez a bizonyos megelevenedés pedig úgy történik, hogy először te, a kliens megalkotod a kezdőképet, azaz kiválasztod történetednek legfontosabb 4-5-6 szereplőjét, megkeresed a hozzájuk leginkább passzoló babzsákocskákat, majd elrendezed őket úgy, ahogy azok benned élnek - közelebb, távolabb, egymás hegyén-hátán, összekapcsolódva vagy elkülönülten.
Ha ez megvan, megkérlek, hogy egyenként állj szóba játékod szereplőivel. Szólítsd meg őket, beszélj hozzájuk úgy, mintha egy valós személyhez beszélnél. Mondd el nekik, hogyan érzel velük kapcsolatban, milyen viszonyban vagy velük, illetve bármit, ami eszedbe jut róluk. Például így: "Kedves hüvelyem, látom, hogy szenvedsz, nagyon sajnállak ezért, és bánt, hogy nem tudok segíteni rajtad, pedig már mindent megpróbáltam. Annyira tehetetlennek érzem magam!" Miután minden fontosat elmondtál a szóban forgó testrésznek, szereplőnek, egy még furcsább lépésre biztatlak: legyél most te az előbb megszólított testrész, tünet vagy érzés, és válaszolj magadnak arra, amit az előbb hallottál, illetve mondj el ezen kívül bármi mást, amit szívesen üzennél, esetleg kérnél "gazdádtól".
Első olvasásra elég morbid szituációk ezek, elismerem. Mégis működik a módszer, általában a második-harmadik szereplőnél már flottul mennek ezek a kis párbeszédek, és egyre ütősebb, mélyebb megállapítások, felismerések, üzenetek hangzanak el. Nem ritkán a kliens maga is meglepődik azon, hogy mit mondott, és az vajon honnan jött... Én eközben minden módon igyekszem segíteni, támogatni a folyamatot, például azzal, hogy a legerősebbnek érzett mondatokat elismétlem, néha pedig közbekérdezek valamelyik szerepből. Legtöbbször csak a játék végén kérdezek rá az érzésekre, és arra, hogy mi emelkedett ki leginkább a történtekből, mi volt ismerős, vagy éppen meglepő.
Innentől többfelé kanyarodhatunk: meg is állhatunk ezen a ponton, de át is rendezheted a képet egy harmonikusabb, ideális állapotba (ez időnként már az első szakaszban, spontán megtörténik), és indulhat egy újabb - általában már rövidebb - kör azzal, hogy érzik most magukat a szereplők. Az is lehet, hogy neked már a harmónia látványa és érzése is elég , amihez elérkeztél a játék által. Meg szoktam kérdezni (illetve gyakran magától mondja a kliens), hogy ismerős-e ez a helyzet, ahogy ezek a szereplők egymással kapcsolódnak valahonnan az életedből, vagy ráismersz-e a szereplők közül valakire, valakikre? Ha a válasz igen, elképzelhető egy újabb kör a már megszemélyesített szereplőkkel (apa, anya, testvér, házastárs, gyerek, stb.), vagy közülük a legfontosabbal (néha többel), egy külön párbeszéd. Valahogy így: "Úgy tűnik, az egész társaságból a legfontosabb most neked az édesanyáddal való kapcsolat. Mit szólnál hozzá, ha idehívnánk őt erre a székre, és elmondanád neki mindazt, amit szeretnél? Amit talán még sosem mondtál el..." Utána beülhetsz a megidézett személy helyére, és válaszolhatsz saját magadnak, vagy megállhatunk ott, hogy egyszerűen csak elmondtad ennek a számodra jelentős szereplőnek, ami kikívánkozott belőled.
Remélem, némileg érzékeltetni tudtam, hogyan zajlik nálam az egyéni SzomatoDráma ülés. Valamint azt is, hogy mennyire spontán alakul attól függően, hogy mi bontakozik ki a történetedből, és mennyire tudod, akarod beleengedni magát a játékba. Eleinte ez nem könnyű, mégis úgy tapasztalom, hogy ha már benne vagy, sokkal könnyebben és hamarabb sodor magával a játék, mint ahogy azt előzetesen el tudtad volna képzelni.
Praktikus információk:
- Ár: 12000 Ft/50 perc, azaz egy 100 perces SzomatoDráma ülés 24.000 Ft
- Helyszín: Budapest vagy Vác (pontos címet bejelentkezéskor adok meg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése